Ha nincs Flash lejátszód,
innen letöltheted a legújabb verziót!
Kiri | 2011. december 13. 12:24:36
Az ultrabookok megjelenésével rohan a piac a MacBook Air család után. Az ASUS Zenbookja megmutatta, hogy van élet az almán túl is.
Januárban lesz négy éve, hogy az Apple bemutatta az első generációs MacBook Air-t. Akkoriban még senki sem ismerte az ultrabook kifejezést, sőt még tavaly ilyenkor sem, amikor kijött az új generáció. A gépek óriási sikerét látva a többi gyártó is elkezdte a hasonló kialakítású és specifikációjú gépeit megtervezni, a szakma pedig elnevezte ezeket ultrabooknak. Közös jellemzőjük, hogy könnyűek (1-1,2 kg körül) vékonyak (<2 cm), hosszú akkumulátoros üzemidejük van. Ja és persze fényévekkel erősebb hardverei vannak, mint egy méretbe közeli netbooknak.

Gusztusos külső
Az ASUS most bemutatott Zenbookja minden követelménynek megfelel, így bátran hívhatjuk egy igazi ultrabooknak. Ahogyan az ki fog derülni méltó kihívója a Macbook Airnek, mind külső megjelenésével, mind belső tartalmával az élmezőnybe pozicionálták. A Zenbook is unibody (egy tömbből kifaragott) házat kapott, és rendkívül látványos, körkörösen szálcsiszolt borítást. Feltűnő, de nem hivalkodós a gép, sokkal inkább az elegáns és modern jelző illik rá. A kijelzője 11,6 hüvelykes, remek fényerővel, szép színekkel és jó betekintési szögekkel rendelkezik. Sajnos azonban tükröződik, így teljes pompájában csak kellően sötét szobában lehet élvezni, vagy max fényerőn. A felbontás 1366 x 768, ekkora méretre szerintünk ez tökéletes és a képminőséget is jónak találtuk. A zsanér picit lazának tűnt, de valószínűleg a kinyitást megkönnyítendő tervezték ilyenre, akár egy ujjal is lehet nyitni. A kijelzőt majdnem vízszintesig hátra lehet hajtani, szóval bármilyen pozícióban kényelmes használni.
Jó billentyűzet és tapipad
A gombok természetesen szigetes elrendezést kaptak, megfelelő méretűek. A nagy vetélytárshoz képest azonban picit gyengébbnek éreztük, túl rövid úton járnak, ami picivel kényelmetlenebbé teszi a gépelést. Ez a vékony kialakítás egyik velejárója, a 12 colos picike Air is hasonló billentyűzettel rendelkezik. Hiányoltuk még a háttérvilágítást is, ami olykor azoknak is jól jöhet, akik egyébként gond nélkül gépelnek vakon. (Például billentyűkombinációk használatakor.) A tapipad szerencsére jókora méretű lett, és a gombjai is jól használhatóak. Kár, hogy a Windowsnak nem olyan gördülékeny a multitouch rendeszere, mint az OSX-nek.
Csatlakozók terén az ultrabookok sem nyújtanak többet a netbookoknál, bár a fizikai korlátokból adódóan ez nem is nagyon várható el. A Zenbookon van két darab USB (az egyik 3.0-ás), egy micro HDMI és egy Mini VGA kimenet, egy hangcsatlakozó és semmi több. Igen, még Ethernet csatlakozó sincs, akinek erre lenne szüksége, az kénytelen a mellékelt USB-Ethernet átalakítót használni, így viszont csak egy szabad USB marad. Szerencsére Mini VGA-VGA és micro HDMI-HDMI átalakítót is mellékelnek hozzá, így a külső megjelenítőre csatlakoztatás nem okozhat gondot és a töltő csatlakozó is jó helyen van.
A cikk folytatódik, lapozz!
1. oldal 2 következő »
Az ASUS mindig megbízható gépeket gyártott, X51-est nyúztam kb. 4 évig, ma otthoni hálózat alapja. Ja és még megy, egy venti tisztítások esett át. Plusz a garancia sem elhanyagolható szempont. A minőségről nem is beszélve. Az ár sajnos felkúszott az Apple szintjére, de egyébként rendben van ez és nagyon tetszetős ez a vékony kialakítás. Nekem 5 csillag! Ha nem lenne Macbookom, elgondolkoznék rajta.
Kommentjeinek száma: 108 | Regisztrált: 09-01-27
Notebook: MacBook Pro, 2,5 GHz, 4GB RAM, GeForce 9600
Tudok róla, de pl az Asus U36 sorozatánál megfelelő méretű és teljesen jól használható a 4 kurzorgomb, pedig az is egy 13,3-as gép. Nem igazán értem, miért pont ezeket a gombokat kell lekicsinyíteni(és akkor még a számomra fura enterről nem is beszéltem).
Kommentjeinek száma: 3 | Regisztrált: 11-09-26
Notebook: Asus U36JC, Ci5M480, 4GB RAM, 320GB HDD, GeForce 310M
Van ebből 13-as is, UX31 néven. Ott se sokkal nagyobb a kurzor gomb és szintén jó drága.
Kommentjeinek száma: 15 | Regisztrált: 09-11-20
Notebook: Dell XPS16, T6500, 2GB, HD4650 1GB, 16"
Nyilván ízlés dolga, de nekem nem kellene ez a gép. Az egy dolog, hogy baromi jól néz ki, de csatlakozók terén hagy némi kívánnivalót maga után és én a kurzorgombokat is kicsinek érzem. Szvsz egy 13,3-as noti sokkal jobb választás.
Kommentjeinek száma: 3 | Regisztrált: 11-09-26
Notebook: Asus U36JC, Ci5M480, 4GB RAM, 320GB HDD, GeForce 310M
1. oldal 2 következő »
Gyönyörű dizájn
Remek teljesítmény
Hosszú akkumulátoros üzemidő
Minőségi kialakítása
Terhelve rendesen melegszik
Csak két USB csatlakozója vanMinőség:
Ergonómia és dizájn:
Teljesítmény:
Játékélmény:
Kijelző:
Billentyűzet:
Csatlakozási felületek:
Zajszint és melegedés:
Mobilitás:
Ár/érték:
Összkép:
Agi82 (1 éve, 5 hónapja)
0
Még szerencse hogy MB társak vagyunk :D
Kommentjeinek száma: 126 | Regisztrált: 09-05-14
Notebook: MacBook :)),
(válasz)