Ha nincs Flash lejátszód,
innen letöltheted a legújabb verziót!
Mady | 2011. február 10. 09:23:07
Kipróbáltuk az ASUS legnagyobb hátitáskáját, aminek vigyázó szája szinte mindent elnyel. Pár napra megint kisiskolások lettünk.
A VECTOR család jelenleg létező két tagjából a hátitáskát volt szerencsénk pár napig cipelni. Aki most vásárolna táskát, annak elöljáróban csak annyit javasolnék, ha teheti, inkább hátitáskát vegyen és felejtse el a kézitáskákat, válltáskákat és különféle szütyőket. Mondom ezt azért, mert az említett notebooktáska igen kényelmes, és ha nem bálba készülünk, akkor még szépnek is nevezhető. Legalábbis férfi szemmel mindenképpen.
A teszt alatt egy 15,6 hüvelykes MacBook Pro utazott az ASUS 16" VECTOR fedélzetén, illetve bepakoltunk még egy csomó extra kütyüt is, amit általában egy dolgozó ember magával szokott vinni. A töltő mellett került a csomagba egy külső HDD és webkamera, egy marék pendrive, egér, valamint egy méretes jegyzetfüzetet és egy pót akkumulátort is belehelyeztünk. E mellé jött a telefon, egy mp3 lejátszó, valamint a külső zsebekbe annyi toll és írószerszám került, amit egy kisebb papír- írószer bolt is megirigyelhetne. Talán csak a körző és a vonalzókészlet, no meg a zsírkréta maradt ki. Az alaposan lemodellezett csomaggal, mint egy nagyra nőtt óvodás közlekedtünk, hogy megtapasztaljuk a különbséget az eddigi Samsonite kézitáskánk és az ASUS 16" VECTOR között.
Győztek a pántok
A tapasztalat azt mutatja, hogy a majdnem hat és fél kilósra hízott csomag jóval könnyebben mozgatható a hátunkon, mint ha ugyanezt az egyik kezünkben kéne cipelnünk felváltva. A puha szivacsos pántok igen jól jönnek, valamint a hátunkra felfekvő felület is kellően ki van párnázva kívülről és belülről egyaránt. Ez azért is fontos, mert a gépet is meg kell óvnunk az ütődésektől, ami sétálás vagy futás közben is fennállhat. Bár eső nem volt a teszt ideje alatt, az látszik, hogy a többszálú nylon konstrukció nem fog beázni egy kis záportól, és mivel a táska alja is szigetelve lett, akár még a vizes földre is le lehet tenni.
Minden elfér benne
A kényelem mellett persze az is fontos, hogy minden magunkkal tudjunk vinni, amire csak szükségünk lehet. Már a felsorolt listából is látszik, hogy jó nagy a belső tér, ennek elosztását pedig elég okosan, rekeszes módszerrel oldották meg. A táska három jól elkülönülő részből áll. A jól látható zseb alatt egy közepes méretű tároló található, amibe az apróbb dolgokat lehet pakolni, a középső részbe papírokat, mappákat és könyveket célszerű elrakni. A harmadik rekesz pedig inkább csak egy hasadék a táska oldalán, ahol a notebookot lehet könnyen ki- és becsúsztatni. Ez a megoldás jópofa és nagyon logikus, hiszen menet közben mondjuk a metrón könnyedén előszedhető a táskából a gép, nem kell a cipzárral bajlódni. Emellett pedig kapunk egy sor extrát is, ilyen az egyszerűen rendezhető védőzsebek, kábel elvezetők és a kulcstartó is.
A kényelemnek ára van
Bár a táska igen kényelmes és praktikus, az ára mellett nem mehetünk el szó nélkül. A VECTOR család ezen tagja 16 000 forint környékén kapható, ami nem éppen olcsó. Főleg ha figyelembe vesszük, hogy például egy hagyományos vállra akasztható táskát fele ennyiből is meg lehet vásárolni. Persze ilyenkor jönnek a képbe az igények, hiszen a kényelem, a notebook megfelelő védelme és a nagy tárolókapacitás nem éppen erőssége ezeknek az olcsóbb táskáknak. Aki sokat utazik, sok mindent magával kell vinnie és egy drága noteszgépe van, amit nagyon félt, annak valószínűleg meg fogja érni a magasabb ár is.
Az ASUS 16" VECTOR notebook táskát az ASUS Magyarország bocsátotta a NotebookTV.hu szerkesztőségének rendelkezésére.
1. oldal 2 következő »
Ja, és olyan karkötőm van, csak piros-fehér-zöld színben :D
Kommentjeinek száma: 70 | Regisztrált: 10-05-21
Notebook: Asus Eee PC 1201n, 12,1", Intel Atom n330 dual core 1,6 Ghz, 2 Gb RAM, 250 Gb HDD, GeForce 9400 256MB RAM
Azért elég nagy kockának kell lenni ahhoz, hogy a képen látható módon telepakoljuk :)
Kommentjeinek száma: 70 | Regisztrált: 10-05-21
Notebook: Asus Eee PC 1201n, 12,1", Intel Atom n330 dual core 1,6 Ghz, 2 Gb RAM, 250 Gb HDD, GeForce 9400 256MB RAM
Jó tatyó de nagyon...
Kommentjeinek száma: 58 | Regisztrált: 10-07-16
Notebook: Acer Aspire TimelineX 5830TG, 15,6 HD LED,i5-2410M,4GB DDR3,GT540M 2GB,750GB.
1. oldal 2 következő »
Három nagy tárolórekesz
Esőálló kivitel
Kényelmes használat
Drága
Nincs méretválasztékAnyag minőség:
Dizájn:
Méret:
Súly:
Extrák:
Ár/érték:
Összkép:
Tibi_94 (2 éve, 3 hónapja)
0
Nekem egyenlőre az nem kell :D
Kommentjeinek száma: 70 | Regisztrált: 10-05-21
Notebook: Asus Eee PC 1201n, 12,1", Intel Atom n330 dual core 1,6 Ghz, 2 Gb RAM, 250 Gb HDD, GeForce 9400 256MB RAM
(válasz)