Ma este miniben mi is történelmet írunk: 2012-ben ez az első rekordokkal kapcsolatos hírünk, és csak húsz napot kellett várni. Már szinte megszokhattunk, hogy az Intel folyamatosan döntögeti a rekordokat bevétel terén, most közzétett, a teljes tavalyi évet vizslató közleményük szerint ez most sincs másképp, hiszen a 2011-es év teljes egészében egy új csúcsot állított fel a vállalat.
Az Intel megint nagyot kaszált
A teljes bevételük mintegy 54 milliárd dollárt tesz ki, ebből a nettő nyereség nem kevesebb, mint 12,9 milliárd dolcsi. Paul Otellini vezérigazgató szerint valóban kivételes év volt az előző, az Intel eladásait jelentősen fellendítette az ultrabookok és a Sandy Bridge CPU-k körül tapasztalható mozgolódás, 2012 pedig még nagyobb eredményekkel kecsegtet: a fent említett gépek új generációja, valamint az Ivy Bridge processzorok megjelenése újra rekordok felé vezetheti a vállalatot.